Bátaapáti

Bátaapáti

Bátaszék

Bátaszék

Cikó

Cikó

Feked

Feked

Mórágy

Mórágy

Mőcsény

Mőcsény

Ófalu

Ófalu

Véménd

Véménd

Őseikkel ismerkednek a gyerekek a honismereti táborban

Kelt: 2017. augusztus 15. (kedd) 12:48

Bátaszék-Ófalu | A Német Nemzetiségi Önkormányzat idén is - immár harmadik alkalommal - megszervezte az „Őseink nyomában hon- és népismereti tábort”. Sok, harminckilenc gyermek jelentkezett, az 5 évestől a 13 évesig.

Forrás: TN / Mauthner Ilona

A szervezők egyike, Wittendorfer Ildikó pedagógus elmondta, az elmúlt két évben olyan nagy volt a siker, hogy nem lehetett és nem is akarták kihagyni a tábor idei megszervezését. Augusztus 12-én indult a program 39 jelentkezővel, és 18-án, pénteken lesz a zárónap. A legkisebb táborozó 5 éves, a legidősebb 13. A jelentkezők többsége bátaszéki, de vannak, akik éppen a nagyszülőknél nyaralnak itt, és beíratták őket a táborba, vagyis bárki jelentkezhetett, nem csak a Heimat néptánccsoport tagjai.
Wittendorfer Ildikó azt is elmondta, minden napon egy-egy témát dolgoznak fel, például egy tanyasi kiránduláson már részt vettek, ahol megbeszélték a gyerekekkel, hogyan, milyen körülmények között élhettek régen a svábok. Látogatást tettek már a tájházban is, ahol a különböző eszközökkel, ruhadarabokkal ismerkedtek a fiatalok. Régi mesterségeket mutattak be nekik Ófalun, Mecseknádasdon a kismesterségekről tájékozódhattak, mint például a gyertyakészítő, a kádár, a mézeskalácsos, a fazekas. Itt megnézték a tájházban az úgynevezett tisztaszobát is. Ellátogatnak Tolnára, a kékfestőműhelybe is.
Emellett németül énekelnek, mondókákat tanulnak, táncolnak, zenét hallgatnak, vetélkedőn vesznek részt. Pénteken, a zárónapon pedig bemutatják a szüleiknek, hogy mit tanultak a héten. Wittendorfer Ildikó elmondta, naponta reggel 8-tól délután fél 6-ig tartanak a foglalkozások. A gyerekek teljes ellátást kapnak. A tábor költségét pályázattal, illetve a helyi önkormányzat támogatásával pótolták ki.

Képgaléria (Fotók: Makovics Kornél):