Bátaapáti

Bátaapáti

Bátaszék

Bátaszék

Cikó

Cikó

Feked

Feked

Mórágy

Mórágy

Mőcsény

Mőcsény

Ófalu

Ófalu

Véménd

Véménd

Jó eredményekkel büszkélkedhet 2017-ben a TETT

Kelt: 2017. december 24. (vasárnap) 14:00

Bátaapáti-TETT | Eredményes, fejlesztésekben és rendezvényekben gazdag évet zárt a Társadalmi Ellenőrző Tájékoztató Társulás, amellett, hogy maradéktalanul eleget tettek tájékoztatási feladataiknak.

Forrás: Hargitai Éva / TEOL.hu

– Idén is jó eredményekkel büszkélkedhet a Társadalmi Ellenőrző Tájékoztató Társulás (TETT): a folyamatos tájékoztatás mellett a Központi Pénzügyi Nukleáris Alapból kapott támogatásból a társult települések a működést és a betervezett fejlesztéseket is meg tudták valósítani – összegezte Darabos Józsefné, a társulás elnöke, Bátaapáti polgármestere.

Dr. Kereki Ferenc, az RHK Nkft. ügyvezető igazgatója és Darabos Józsefné, a TETT elnöke

Beszámolója szerint Bátaapátiban napelemeket helyeztek el tíz önkormányzati épületen, bővítették az óvodát és korszerűsítették a fűtést, továbbá önkormányzati bérlakást vásároltak, önkormányzati bérlakás tetőszerkezetét állították helyre, illetve felújították a közösségi háznál lévő sportpálya kerítését. Bátaszéken a könyvtár épület rekonstrukciója és önkormányzati közterület fejlesztése valósult meg. Fekeden gépjárművet és ingatlant vásároltak. Mórágyon térkövezték a Gránit Fogadó körüli területet, rendbe tették a községháza udvarát, rendezték az árkot és az utat a Szabadság utcában. Mőcsényben a boltnak szánt önkormányzati épület építését befejezték, és az eszközbeszerzés is megtörtént. Ófaluban telket és lakóházat vásároltak. Véménden a főzőkonyha került felújításra és rendezvénysátrat vettek. Cikón buszt szereztek be és útburkolatot újítottak fel.

Nemcsak fejlesztésekben, de rendezvényekben is gazdag volt az év. A TETT-re Kész Nap különleges apropója volt, hogy ez alkalommal ünnepelték a társulás 20 éves jubileumát. Idén a Gránit díjat Potápi Árpád Jánosnak, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkárának, a térség országgyűlési képviselőjének és Bakó Józsefnének, a Bátaapáti Közös Önkormányzati Hivatal jegyzőjének ítélte oda a grémium.

– Nagy öröm számomra a TETT elnökeként és Bátaapáti polgármestereként, hogy elismerik a társulás naprakész tájékoztató munkáját, a Nemzeti Radioaktívhulladék-tároló (NRHT) elfogadottsága változatlanul magas a település és a környék lakossága körében egyaránt – emelte ki Darabos Józsefné. Hozzátette, sok külföldi szakmai delegáció érkezik hozzájuk, és elismerően nyilatkoznak mind a tárolóról, mind Bátaapátiról. A Látogatóközpont iránt is nagy az érdeklődés, továbbá Bátaapátiban, a Közösségi Házban is található egy kiállítóterem, ahol az érdeklődők képek és előadások útján ismerkedhetnek meg a tároló működésével, történetével a kezdetektől napjainkig – mindebben Bagdy László, a Lakossági Ellenőrző Csoport kommunikációs referense segít.

A TETT kommunikációs tevékenységét Vizin Balázs koordinálja. A társulás önálló újságot ad ki, videós műsormagazint készít, honlapot és Facebook-oldalt üzemeltet. Emellett rendezvényeken, szakmai napokon – például GMF (Nukleáris Létesítmények körüli Európai Önkormányzatok Csoportja) konferenciákon – vesznek részt éves szinten.

– A jövőre nézve is fontos feladatnak tartom a naprakész tájékoztatást és a párbeszédet, a jó kapcsolattartást a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Közhasznú Nonprofit Kft.-vel és a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal. Bízunk benne, hogy időben aláírhatjuk a támogatási szerződést, és az előttünk álló 2018-as évet is sikeresen zárhatjuk. Arra törekszünk, hogy jó viszony maradjon meg a környező településekkel, azok vezetőivel, a hatóságokkal és a társulásokkal – zárta összefoglalóját a TETT elnöke, aki végezetül minden kedves olvasónak áldott ünnepeket és boldog új évet kívánt, valamint megköszönte mindazok munkáját, akik szerepet vállaltak a társulás idei eredményeinek elérésében.