2023. 02. szám
  • TETT - Társadalmi Ellenőrző Tájékoztató Társulás hivatalos honlapja

  • Bemutatkozás
 
 

Kedves Olvasó!

Szeretettel köszöntöm a Társadalmi Ellenőrző Tájékoztató Társulás (TETT) weboldalán. A nyolc település - Bátaapáti, Bátaszék, Cikó, Feked, Mórágy, Mőcsény, Ófalu és Véménd - alkotta társulásunk azzal a céllal jött létre 1997-ben, hogy naprakész, friss információkkal lássa el a lakosságot a kis- és közepes radioaktivitású hulladék-elhelyezéssel kapcsolatban. A napi beszélgetésekből és a kétévente tartott közvélemény-kutatásokból egyaránt az szűrhető le, hogy jó úton járunk: az emberek ismerik a Bátaapátiban létrehozott Nemzeti Radioaktívhulladék-tárolót (NRHT), támogatják a működését, tisztában vannak vele, hogy a létesítmény semmilyen veszélyt nem jelent a környezetére.
Örömünkre szolgál, hogy a tároló befogadásával Magyarország számára egy fontos nemzeti kérdést oldott meg településünk. Bízom benne, hogy a honlapunkon megjelenő híreket olvasva, összeállításokat látva Ön is kedvet kap ahhoz, hogy ellátogasson Bátaapátiba, és megtekintse a világviszonylatban is példaként szolgáló létesítményt, valamint annak környezetét. Szeretettel várjuk!

Krachum Szilárd
Bátaapáti polgármestere,
a Társadalmi Ellenőrző Tájékoztató Társulás elnöke

 

 
           

2023.07.04.

TETT Hírlap 2023. 02. szám

A Társadalmi Ellenőrző Tájékoztató Társulás. hírlapja

2023. 02. szám

    

2023.04.11.

TETT Hírlap 2023. 01. szám

A Társadalmi Ellenőrző Tájékoztató Társulás. hírlapja

2023. 01. szám

   

2023.03.28.

Plakátkészítő pályázat

A Radioaktív Hulladékokat Kezelő Kft. (RHK Kft.) a Társadalmi Ellenőrző Tájékoztató Társulással (TETT) karöltve plakátkészítő pályázatot hirdet, melynek témája: SZEMTELENÜL JÓ OTTHON!

    

2023.03.09.

Véradás 2023.04.26.

Véradás az NRHT-ban 2023.04.26.

Részletek

     

2022.11.30.

Közmeghallgatás

    

2022.09.06.

TETT Hírlap 2022. 04. szám

A Társadalmi Ellenőrző Tájékoztató Társulás. hírlapja

2022. 04. szám

    

2022.04.20.

Hyílt Nap

     

2022.03.09.

TETT Hírlap 2022. 01. szám

A Társadalmi Ellenőrző Tájékoztató Társulás. hírlapja

2022. 01. szám

    

2021.12.23.

TETT Hírlap 2021. 06. szám

A Társadalmi Ellenőrző Tájékoztató Társulás. hírlapja

2021. 06. szám

   

2021.08.10.

TETT Hírlap 2021. 03. szám

A Társadalmi Ellenőrző Tájékoztató Társulás. hírlapja

2021. 03. szám

    

2021.04.10

Plakátkészítő-pályázat versenykiírás

A pályázat meghosszabbításra került május 21. napjáig!!! A verseny témája: Hogyan óvjuk meg vizeinket?

     

2021.02.08

Elektronikus közmeghallgatás feljegyzése az RHK Kft. „Bátaapáti Nemzeti Radioaktívhulladék-tároló (NRHT) üzemeltetési engedély iránti kérelme” tárgyú eljáráshoz kapcsolódóan.

Részletek »

     

2021.01.21.

Az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) elektronikus közmeghallgatást tart a nyilvánosság és a közigazgatási hatósági eljárás ügyfelei számára a véleményük és észrevételeik megismerése érdekében.

Értesítés az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) elektronikus közmeghallgatásáról

     

2020.11.27.

TETT Hírlap 06. szám

A Társadalmi Ellenőrző Tájékoztató Társulás. hírlapja

2020. 06. szám

     

 

2023.04.13.

NRHT nyílt nap

NRHT nyílt nap és gyermeknap 2023.05.13.

Részletek »

     

2022.12.20.

TETT Hírlap 2022. 06. szám

A Társadalmi Ellenőrző Tájékoztató Társulás. hírlapja

2022. 06. szám

    

2022.12.01.

TETT Hírlap 2022. 05. szám

A Társadalmi Ellenőrző Tájékoztató Társulás. hírlapja

2022. 05. szám

    

2022.07.12.

TETT Hírlap 2022. 03. szám

A Társadalmi Ellenőrző Tájékoztató Társulás. hírlapja

2022. 03. szám

     

2022.05.09.

TETT Hírlap 2022. 02. szám

A Társadalmi Ellenőrző Tájékoztató Társulás. hírlapja

2022. 02. szám

     

2022.04.20.

Plakát pályázat

      

2021.12.08.

TETT Hírlap 2021. 05. szám

A Társadalmi Ellenőrző Tájékoztató Társulás. hírlapja

2021. 05. szám

    

2021.09.01.

TETT Hírlap 2021. 04. szám

A Társadalmi Ellenőrző Tájékoztató Társulás. hírlapja

2021. 04. szám

    

2021.10.20.

Közmeghallgatás

     

2021.05.18.

TETT Hírlap 2021. 02. szám

A Társadalmi Ellenőrző Tájékoztató Társulás. hírlapja

2021. 02. szám

    

2021.03.16

TETT Hírlap 01. szám

A Társadalmi Ellenőrző Tájékoztató Társulás. hírlapja

2021. 01. szám

    

2020.12.22.

A Társadalmi Ellenőrző Tájékoztató Társulás 2020. december 03-án tartotta közmeghallgatását. Az eseményről készült felvétel ide kattintva megtekinthető

    

2020.11.27.

Meghívó közmeghallgatásra - 2020.12.03

A TETT tagtelepülések lakossága a meghirdetett lakossági tájékoztatással kapcsolatban 2020. december 2-án 16 óráig kérdéseket, észrevételeket tehet a következő email címen: : bataapati.onk@gmail.com vagy naponta 10 órától- 16 óráig a 74/409-295 telefon számon. Az érdeklődők a tájékoztató alatt a kérdésekre választ is kapnak.

    

2020.10.02.

A pandémiás helyzetre való tekintettel nemzetközi videókonferencián keresztültartotta meg 2020. évi közgyűlését a Nukleáris Létesítmények körüli Európai Önkormányzatok Csoportja (GMF)

     

2020.10.01.

A Társadalmi Ellenőrző Tájékoztató Társulás tisztelettel meghívja Önt a 2020. október 2-án (pénteken), Bátaszéken sorra kerülő „A kis- és közepes radioaktív hulladékok elhelyezésének aktuális kérdései Magyarországon, kiemelten, Bátaapáti, Püspökszilágy és Paks II kapcsolatára „.című szakmai tanácskozásra

    

     

 
   
   
   
 • TETT - Társulás hivatalos honlapja

© TETT - Társadalmi Ellenőrző Tájékoztató Társulás

 • Készült: 2020..